• RÓLUNK ÉS TÖRTÉNETÜNK

Pécs Szigeti külváros.

A Szigeti külváros a 13. századi kis félsoros utcácskából alakult ki, több évszázadon keresztül. A 20. század elejére, egy főleg földszintes beépítettségű épületekből álló kerület lett belőle.


1900-as évek elején készült fotón balra látható a Krajczar kaszárnya (Stock-ház) a Szigeti országúton

A Szigeti külváros Pécs a Ferencesek utcájának végén álló Szigeti-kaputól nagyjából Uránvárosig terjed. A Szigeti kaputól indult a Szigetvárra menő út és ezért kapta a Szigeti külváros nevet.
A városrész fejlődése a 18. század elején gyorsult fel. Ekkor jobbára fuvarosok, föld- és szőlőművelők laktak ezen a területen, amely a 19. és 20. században nyugati és déli irányban bővült tovább jelentősen.
A városrészben több laktanya és a Hadapród iskola is létesült. A hadapród iskola a városrész legszebb épülete volt, melyet teljesen átalakíottak és ez lett az Orvostudományi Egyetem elmétei tömbje.

Az 1960-as években megszületett a terv, szanálni kell az elavult, korszerűtlen házakat és egy "modern városrészt" kell felépíteni. A tervek szerint a Szigeti városrész rekonstrukció egészen a Kórház térig terjed, így lebontották volna szinte az összes régi épületet.


Elkezdődött az új városrész bontása


Szigeti úti (Steinmetz kapitány téri) házak bontása

A bontásról Tüskés Tibor, Nagyváros születik (1974) könyvében írta:
"A régi Szigeti városrész nagy része már eltűnt. Az öreg, földszintes házakat lebontották, helyükre sokemeletes lakóépületek kerültek. Utcák és utcanevek szűntek meg. Aki évekkel ezelőtt járt erre, és régi ismerősét keresi, se a házat, se az utcát nem találja. Megszűntek a kertek, a virágágyások, a belső udvarok, s velük együtt a személyesebb élet keretei."

A Szigeti városrész paneles beépítése


Szigeti úti négyemeletes szalagházat alapozzák

1968 ősszel 1600 lakást magában foglaló lákótelep alapozásához láttak hozzá a szigeti városrészben. Az első lakásokat tervek szerint 1969. június 30-án adják át a lakóknak.- írta a korabeli sajtó, de ez pár hónapot késett.

Szigeti út 1-9. sz. építése folyamatban.

Szigeti külvárosból Pécs legujabb lakótelepe lett. A négy- és tízemeletes lakóépületeken felül óvoda, bölcsöde és iskola is épült, valamint élelmiszer boltokat, áruházat, üzletsort is építettek.


Megalakult a Szigeti I. Lakásfenntartó Lakásszövetkezet


Az új panelépület legtöbbje már áll a Szigeti úton

Dunántúli Napló (1969.09.11.)

1969. szeptemberében alakult meg a Szigeti úti lakásszövetkezet!

Új lakásszövetkezet alakult (Dunántúli Napló 1969.09.11.)
Pécsett a Szigeti úton. A négyemeletes szövetkezeti házakba rövidesen megkezdik a tulajdonosok a beköltözést. A Szigeti úti lakásszövetkezet már a tizenkettedik Baranyában.
Javítják a lakásszövetkezetek munkáját c. írásban (Dunántúli Napló 1983.06.30.) kiemelík a Baranya megyei lakásszövetkezetek közül a jobbakat (köztük a lakásszövetkezetünket is):
Részlet cikkből: "Ezek között akadnak jól működő, kis- és nagy lakásszövetkezetek; így a Komlói Ifjúsági Építő Szövetkezet, a Pécsváradi Építő Szövetkezet, a Szigeti I. Lakásfenntartó Szövetkezet és a Pécsi Bányász Lakásfenntartó Szövetkezet."

Lakásszövetkezetünk 2019-ben volt 50 éves!



Alapvető célunk

Gondoskodni a szövetkezeti épületek, lakások, közösségi helyiségek és épülettartozékok, üzlethelyiségek fenntartásáról (üzemeltetés, karbantartás, felújítás) rendeltetésszerű hasznosításáról.
Az épületek üzemeltetése keretében figyelemmel kísérjük és elhárítjuk a váratlan meghibásodásokat, megbízás esetén megszervezzük a takarítást, a terület rendben tartását és rendezzük a napi problémákat.
A közös képviselet ellátása keretében figyelemmel kísérjük a társasházi épületek műszaki állapotát. Felújítási és jelentősebb anyagi kihatású munkák esetében minden alkalommal kikérjük az érintett épületek tulajdonosainak véleményét és a munkát, csak a hozzájárulásuk esetén végeztetjük el.
Munkánk során a vonatkozó törvényeken és jogszabályokon kívül, elsősorban a lakásszövetkezeti és a társasházi törvény, valamint a számviteli törvény előírásainak szellemében járunk el.
Pécs Szigeti városrészében müködő lakásszövetkezetünhöz többmint 500 lakás tartozik.

Copyright(c) Szigeti 1.sz. Lakásfenntartó Szövetkezet.
Designed by: GL-Soft Bt.